A felépülés lassú. Az egész kulcsa pedig a bizalom. Mindennek a kulcsa a bizalom. Lassan tanulom ezt. Újra. De jó, nagyon. Ő meg épít, és szól és tanít. Sokszor nem könnyűek a leckék, de szükség van rájuk.

"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható. Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. Hit által ragadtatott el Énók, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mivel elragadta őt az Isten. Elragadtatása előtt azonban bizonyságot nyert arról, hogy Isten szemében kedves. Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. " (Zsid. 11:1-6)

Értelem vagy érzelem?

2014.06.28. 00:21

Bevallom, az elmúlt időszak nem volt könnyű. Egy bizonyos érzelmi bénultságot éltem meg, amit korábban még nem tapasztaltam. Mindig voltak érzéseim mindennel kapcsolatban, ha nem pozitívak, akkor negatívak, de legalább voltak. De ez most teljesen más volt. Ugyanis nem éreztem semmit. Tudom, hogy Istenhez tartozom, hogy szeretem Őt, de ezt nem éreztem, és nem csak ezt nem. Ezek alapján felmerült bennem a kérdés - de ha nem érzek semmit, akkor szeretem-e Istent, hívő vagyok-e egyáltalán. De rá jöttem, nem az határoz meg, amit érzek. Isten ígéretei igazak, függetlenül attól, hogy mit érzek, és ha úgy döntök, hogy elhiszem ezeket az ígéreteket, akkor Isten meg fog tartani. A fontos az, hogy kitartsak a döntésem mellett, egészen addig, amíg az érzés megérkezik.

Miért? Mert Isten harcol érted. Ismerned kell Istent, tisztában kell lenned a meggyőződéseiddel, és tudnod kell, hogyan meríthetsz Isten korlátlan erejéből. Nem az vagy, akinek te tartod magad, vagy akinek mások tartanak... Isten azt mondja, hogy erős vagy. Higgy Neki! Bátorodj fel! Ne zárkózz magadba a fájdalom miatt! Szedd össze az összetört darabkákat, és add oda Istennek...döntsd el, hogy szeretettel teli életet akarsz élni! Egy bezárt szívért nem érdemes küzdeni. Túl sokat dolgoztál azért, hogy idáig eljuss, tehát működj együtt Istennel a gyógyulás érdekében.

 

Reménykedj az Úrban!

Ne adj sokat az érzelmekre, körülményekre, pletykákra... Vidd reményeidet és álmaidat az olárra...Isten mindent újjá tesz.. és nála minden lehetséges. Bármi más kudarcot vall. Nem számít mennyi ideig vagyok Isten műhelyében, előrehaladásom csak a veszedelem idején fog kiderülni. Azért kell előre felkészülnünk, mert reakcióink akaratlanok.

Nincs olyan helyzet, kísértés, vagy kérdés, amelyre ne alkalmazhatnánk az Efezus 6:10-et: "Erősödjetek meg az Úrban és az Ő hatalamas erejében!" Ez a megoldás az olyan teszteknél, amikor több lehetséges válasz közül kell kiválasztani a jót...Isten nem azt mondja, hogy a saját erődből légy erős. Támaszkodj az ő erejére, és engedd, hogy megtegye érted, amiről tudja, hogy számodra ez a legjobb.

 

Matekozás

2014.02.26. 23:22

"A találkozás geometriája háromszög.
Találkozni: nem egymást nézni - egy irányba tekinteni."
Antoine de Saint-Exupéry

 

Ezt értem,  nagyon is, de még nem éltem.

Hóseás 14

2014.01.17. 18:53


Térj meg, Izráel, Istenedhez, az Úrhoz, mert bűnöd miatt buktál el!

Ezeket a szavakat vigyétek magatokkal, amikor megtértek az Úrhoz, ezt mondjátok neki: Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked!

Asszíria nem segít meg minket, lóra sem ülünk többé. Nem nevezzük többé Istenünknek kezünk csinálmányát. Csak nálad talál irgalmat az árva.

Kigyógyítom őket a hűtlenségből, szívből szeretni fogom őket, mert elfordult róluk haragom.

Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái.

Ágai szétterülnek, ékes lesz, mint az olajfa, és illatos, mint a Libánon.

Újra Isten oltalmában fognak élni, gabonát termesztenek, virágzanak, mint a szőlő, híresek lesznek, mint a libánoni bor.

Efraimnak semmi köze többé a bálványokhoz. Én meghallgatom, és törődöm vele. Olyan vagyok, mint a zöldellő ciprus, tőlem kapod gyümölcsödet.

Aki bölcs, belátja ezeket, aki értelmes, az megérti. Mert egyenesek az Úr útjai, az igazak járnak rajtuk, a vétkesek elbuknak rajtuk.

1 Sámuel 6

2014.01.08. 14:38

A szövetség ládája a filiszteusok között kóbor, akiket mindenféle csapások sújtanak ez alatt. Nem biztosak benne, de azért gyanakodnak, hogy ettől vannak a csapások. Úgy döntenek, hogy visszaküldik a ládát. 

Ez a történet nekem a következőket mondta el.

1. Ha valami Isten útja, az egyenesen vezet előre. Ez eddig nem túl bonyolult.

2. Isten nem csapásokat akar az életünkbe, hanem áldásokat. A csapások legtöbbször (kivéve a próbákat) a saját engedetlenségeink következményei. Ha engedelmeskedünk legtöbbször ezek a csapások megszűnnek.

3. Ahol Isten van, ott öröm van. Vagyis ha helyreáll a kapcsolat, akkor békességünk és örömünk lesz.

Az én boldogságtervem

2014.01.06. 11:00

1. Minden nap keresni Istent

2. Tiszta szívűnek lenni

3. Adakozni

4. Korábban felkelni

5. Rendszeresen futni-mozogni

6.Önmagam lenni, anélkül, hogy szégyellném ezt

7. Többet szaxofonozni és fuvolázni

8. Többet fényképezni

9. Zeneelméletet tanulni

Stallite call

2014.01.05. 11:02

A bizalom

2013.07.30. 00:02

Biztos írtam már a bizalomról "hosszú" blogírási időszakom alatt, de ez mindig örök téma marad. Már megtérésem kezdetén is éreztem, hogy a bizalom kulcsfontosságú dolog az Istenhez vezető úton. Sokáig nem hittem még hívőként sem, hogy Isten jó dolgokat szán, vagy tervez nekem. De hittem, hogy Isten jó, ezért akartam hinni abban is, hogy jókat tervez. És bár sok dologban tapasztalhatom áldásait, egy-két részlet még hiányzik. És bizalmatlan vagyok ezekben, bár nem lenne szabad. Ezért érintettek meg ezek a sorok. Mert egyrészt nem szeretnék úgy viselkedni, mint Izrael népe, hanem teljes szívből bízni. Másrészt Isten még ennek ellenére is gondoskodott Róluk.

Zsolt 78,17: De továbbra is vétkeztek ellene, lázongtak a Felséges ellen a pusztában.

Zsolt 78,18: Próbára tették Istent vágyaikkal, ennivalót kérve kívánságuk szerint. 

Zsolt 78,19: Isten ellen szóltak, amikor ezt mondták: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában? 

Zsolt 78,20: A sziklára ugyan ráütött, folyt a víz és patakok áradtak, de tud-e kenyeret is adni, és húsról gondoskodni népének? 

Zsolt 78,21: Az ÚR ezt hallva megharagudott, és tűz lobbant fel Jákób ellen, haragra gerjedt Izráel ellen, 

Zsolt 78,22: mert nem hittek Istenben, és nem bíztak segítségében. 

Zsolt 78,23: Parancsot adott a magas fellegeknek, és megnyitotta az égi kapukat. 

Zsolt 78,24: Mannaesőt hullatott rájuk eledelül, mennyei gabonát adott nekik. 

Zsolt 78,25: Isteni kenyeret evett mindenki, eledelt küldött, hogy jóllakjanak. 

Zsolt 78,26: Keleti szelet támasztott az égen, és déli szelet hajtott erejével. 

Zsolt 78,27: Annyi húst hullatott rájuk, mint a por, annyi madarat, mint a tenger fövénye. 

Zsolt 78,28: Táborukra hullatta azokat, hajlékaik köré. 

Zsolt 78,29: Ettek, és igen jóllaktak, amit csak kívántak, megadta nekik. 

Valamint még kedves olvasmány: 5 Móz 11. 8-15, amit most nem tudok részletezni.

Kezdjük Újra

2013.07.15. 00:40

Nem mintha eddig ezt nem tudtam volna, vagy nem így éreztem volna. Nem tudom minek a hatására, de ismét elementáris erővel tör rám, s mivel van aki ezt már előttem sokkal tökéletesebben megfogalmazta, álljon hát itt:

" Rá kellett jönnöm, nem tudok élni nélküled. Nincs választásom, boldogságom Belőled ered. A szíved fogtam, és saját szívembe zártam, kérlek érzed mindig otthon magad nálam."

Szeretném, ha ez egy új kezdet lenne Isten mélyebb megismerésében, és az életem átformálódásában.

Mind tékozlók vagyunk

2013.05.22. 21:49

Mind tékozlók vagyunk, de én különösen. Pedig nem hiszem, hogy van csodálatosabb, mint Isten oltalmában élni. Ő a mi Szerető Atyánk, Gondoskodó Urunk.

Tudtad?

2013.03.29. 19:39

Tudtad? A húsvét Jézus halálának és feltámadásának az ünnepe. Ő meghalt, hogy a mi életünk megújulhasson, ás hogy újra kapcsolatban lehessünk Istennel. Annyira szeretett, hogy a vérével fizetett. Újra kezdés...Jó ízlelgetni ezt a szót, jó érezni ennek az ajándéknak az ízét.

Teljes átalakulás

2013.01.29. 16:50

Az alább olvasható kis elmélkedés a Csendes Percekből származik. Mindannyiunknak át kell esnünk a teljes átalakuláson, hogy igazán olyan emberekké váljunk, akiket Isten használ, hogy el tudjuk végezni azokat a jó cselekedeteket, amire Isten hív. De vissza nézve hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egykor még mi is olyanok voltunk, mint azok akik most pete, lárva, vagy báb formában vannak (ez csak egy állattani hasonlat, semmi egyéb!). Pedig talán rajtunk is sokat dolgozott Isten formáló keze, hogy változzunk, érlelődjünk, tanuljunk. Azt kívánom, bárcsak láthatnám, ahogy Isten sok ember életében elvégzi ezt a munkát, akik az Ő követése mellett döntenek. A többit olvassátok szeretettel:

Ef 2,1-10.

1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2 amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3 Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek. 4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! - 6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, 7 hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.


PILLANGÓ

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. (2Kor 5,17)

Láttad már, hogyan bújik ki a pillangó (lepidoptera) a bábjából? Ez egy szenvedéssel és kínlódással teli folyamat. 
Az, aki nem érti a szenvedés célját, lehet, hogy segítő szándékkal kivágná a bábot. Így könnyebb lenne kibújni a pillangónak, viszont akkor a pillangó fejletlen lenne, és sosem repülne. A küzdelem hozzátartozik a folyamathoz, hogy erős szárnyakat növesszen. 
Lelki életemet tekintve több évig úgy éreztem magam, mint egy pillangó beszorulva a bábjába - világi értékek, gondolkodás és szabályok bábja volt ez. Emésztett a kisebbségi érzés, félelem, és kudarc, szenvedéssel teltek napjaim. Mégis, ha ez a lelki átalakulás megrövidült volna, gyenge, felszínes keresztyén élet lett volna az eredmény. 
Amikor elfogadtam Krisztust személyes Megváltómnak, új teremtés lettem. Lassan, mint egy felfelé törekvő pillangó szabaddá lettem - Krisztusban lelki szabadságot találtam. 
Krisztus azt szeretné, hogy minden követője a régi természet terheitől megszabadulva erős szárnyakat növesszen, hogy szabadon repüljön új teremtésként Krisztusban.

Imádság: Drága Urunk, adj erőt és bátorságot, hogy lelki szabadságra nőhessünk fel. Ámen.

A szabadság íze minden szenvedést megér. 
Sandra Hastings (Rheinland-Pfalz, Németország)

Nem hagy el...

2013.01.08. 20:53

Isten felséges, de könyörülő, ezzel kezdődik Ézsaiás 57. könyvében a 14. vers. Milyen jó ezt hallani! Könyörül, már az ó szövetségben, amikor Fiának vére még ki sem öntetett könyörült az embereken. Hálás vagyok Istennek, hogy megbocsát nekem, és nem hánytorgatja fel ballépéseimet, kusza utaimat, engedetlenségemet. Cserébe szeretnék engedelmes lenni, és átformálódni, hogy én is kegyelmes tudja lenni másokkal.

Köszönöm, hogy nem hagysz el, és még most is velem vagy. Ámen

Kegyelem

2013.01.06. 22:07

Nem is értjük, hogy mennyit ér a kegyelem, amíg nem érezzük, hogy mennyire szükségünk van rá.

Bűnbánó Zsoltár

2013.01.06. 20:58

Kegyelmezz istenem,

mert bűnben fogantattam,

s szívem bűnnel telve.

Bocsásd meg, hogy ártok másoknak,

adj új szívet és megújulást, hogy

életem békességeddel, szám pedig nevetéssel legyen tele.

Vezérelj a te utadon, és segíts abban megmaradnom,

munkáld életemben az engedelmességet.

Négy fiatalembert életük teljében elhurcolnak a hazájukból egy idegen, pogány királyságba. Nemcsak nemesi vér folyik az ereikben, de intelligenciának és bölcsességnek sincsenek híján. Dániel, az egyik fiatalember rendelkezik az álmok és látomások megfejtésének képességével. S ebből a részből nyilvánvaló, hogy ez a képessége Istentől való. 
Csodás módon a fiatalemberek a király szolgálatába kerültek, és ott is maradtak Nebukadneccar egész uralkodása idején. Dániel könyvéből tudjuk, hogy ezek a fiatalemberek hűségesek maradtak az imádságban és az istentiszteletben. A pogány király fennhatósága alatt is Istent szolgálták, még az oroszlánok vagy a tűz fenyegetése mellett is. 
Hányszor kívánjuk, bárcsak mások lennének a körülményeink? Talán azt gondoljuk, más munkával, más státusszal, más országban vagy más egyházban eredményesebbek lennénk. Ideális helyzetről álmodunk, amelyben tökéletesen szolgálhatnánk Istent. De ezeknek a fiatal férfiaknak a példája, akik nem tudtak mást tenni, mint Istenre várni, azt tanítja nekünk, hogy szolgáljunk legjobb képességeink szerint, bárhol, bármilyen körülmények között is vagyunk. Ha engedelmes szolgák vagyunk, Isten bárhol használhat az ő céljaira - még rabságban is.

Imádság: Drága Istenünk, segíts túllátnunk körülményeinken, hogy többféle módon is szolgálhassunk téged. Ámen.

Spurgeon

2012.10.26. 14:21

" Az újjászületésnél nem a régi ház tatarozásáról, hanem annak lebontásáról van szó.Nem a szív renoválását, hanem egy új szív, és egy megújhodott lélek elnyerését jelenti."

Kétélű

2012.10.17. 11:19

Mert Isten igéje elő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az  szobákat ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt.

Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. Zsid. 12-13,16.

Bölcsesség építi a házat, értelem szilárdítja meg, és ismeret tölti meg a szobákat mindenféle drága és kedves értékkel. Péld. 24:3-4

"Így szól az Úr. szeretet kívánok, és nem áldozatot, isten ismeretét, és nem égőáldozatokat." (Hós 6:6)

"Ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő és véres áldozatnál." (Mk. 12,33)

Hadd lépjek eléd remegő szívvel, szenteld meg testem és lelkem, hogy énekem és imádságom elnyerje tetszésedet. Szenteld meg számat és fülemet, és vond magadhoz szívemet. (B. Schmolck)

Imádjuk Istent, mert Ő jó!

2012.08.31. 22:00

Fiam, ne felejtsd el tanításomat, és parancsaimat őrizze meg szíved, mert hosszú életet, magas életkort és jólétet szereznek azok neked. (Péld 3,1-2)

Mily kedvesek a Te hajlékaid, ó Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után. Testem és lelkem újjongva kiált az élő Istenhez. Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek Téged. Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt, az őszi eső is elárasztja áldásával. újult erővel haladnak, és megjelennek Istennél a Sionon. Uram, Seregek Istene, hallgasd meg imádságomat, figyelj rám Jákób Istene! Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni. Mert kap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek. Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik!

Türelem...

2012.08.31. 21:08

Péld. 19:11. Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.

" A szeretet két olyan pillérre épül, amelyek leginkább meghatározzák annak lényegét. Ezek a pillérek a türelem és a kedvesség. A szeretet minden más jellemzője ennek a két alaptulajdonságnak a gyakorlati megnyilvánulása. A te kihívásod (és leginkább az enyém!) is pontosan ezzel kezdődik. A türelemmel.

A szeretet arra fog ösztönözni, hogy türelmes személlyé válj. Amikor a türelmet választod, akkor egy negatív körülményre pozitív módon reagálsz. 

A türelem azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy uralkodsz az érzelmeiden, és nem engeded, hogy azok uralkodjanak rajtad, és azt mutatja, hogy megfontolt vagy ahelyett, hogy a gonoszért gonosszal fizetnél.

A türelem bölccsé tesz. Nem ítélkezik elhamarkodottan, hanem meghallgatja, amit a másik ember mond.

A türelem segít abban, hogy megengedd a társadnak, hogy egyszerűen csak ember legyen. A türelem felfogja, hogy mindenki követ el hibákat. Amikor a másik hibázik, a türelem úgy dönt, hogy több időt ad neki hibája helyrehozatalára, mint amit megérdemelne. A türelem képessé tesz arra, hogy kapcsolatod nehéz időszakaiban is mindvégig kitarts ahelyett, hogy a feszültség következtében megfutamodnál, " (Kendrick - Merj szeretni)

Újra kezembe akadt ez a könyv, és bár már olvastam, és úgy gondoltam megfelelően áttanulmányoztam már (gondolatban megjelent egy pipa a cím mellett), már rögtön az első fejezet megszégyenített. Pontosan arra mutatott rá, amiben talán a legnagyobbat hibáztam, és amely legfőbb "széria" hibám, a türelmetlenségre. Korábban bizonyos vágyaim teljesen uraltak (pedig nem feltétlenül voltak rossz vágyak), és ez türelmetlenné tett. Aztán kértem Istent, hogy formáljon. Azt éreztem, hogy ez a tulajdonság annyira erős bennem, hogy sosem fog megváltozni. Nem mondom, hogy most már teljesen türelmetlenség mentes vagyok, de formálódom.

Megtérés...

2012.07.28. 00:55

Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre. 2 Kor.7:10

Jó az ha a szívünk megszomorodik bűneink és nyomorúságunk miatt, mert akkor észrevesszük, hogy mennyire szükségünk van az Úrra, és hogy nélküle mennyire semmirekellők vagyunk. Ugyanakkor Isten munkálkodik mindannyiunk életében, és ha elkezdett egy munkát, akkor azt bizonyosan be is fogja fejezni.Mennyire jó ezt tudni!

Az Úr akarata....

2012.07.25. 23:40

legyen meg, mindenben. Mindazonáltal ne szűnjünk meg imádkozni.

Soon

2012.07.16. 23:41

süti beállítások módosítása