Hogyne létezne, én most boldog vagyok nagyon! De hát persze könnyű akkor boldognak lenni, amikor az embert szeretik. Nem helyes, amikor az ember űzi, kergeti, szorongatja a boldogságot, és egyedüli céllá teszi. Olyan, mint a hógolyó, amit szorongatok a kezemben, ezért elolvad. A boldogság nem cél. Gyümölcse lehet emberi kapcsolatnak, jó Isten-kapcsolatnak, a valóságos hitnek. Isten menet közben ajándékozza nekünk a boldogságot. Gyönyörű ige az is, hogy az Isten „szerelmesének álmában is ad eleget" (127. zsoltár, 2. vers). Amikor boldog akartam lenni, nem sikerült. Amikor viszont nem akartam, de tettem a dolgomat és élveztem a munkámat, a feladataimat, akkor egyszer csak rám szakadt a boldogság. Ez az Úristen nagy-nagy ajándéka és csodája.
A boldogmondások tanítják, hogy az igazán mély boldogság, amikor nemcsak érzelmileg vagyok boldog, hanem a lelkem legmélyén átélem, hogy az Isten kezében vagyok, biztonságban vagyok, bízhatok benne. Ez azt jelenti, hogy alapjában véve minden rendben van, noha lehet, hogy most éppen bőgök. A boldogmondások közül az első úgy hangzik: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa" (Máté evangéliuma 5. rész, 3. vers). Ez a sokat gúnyolt vagy félreértett boldogmondás azt jelenti, hogy az a boldog ember, aki tudja, hogy szegény és az Istenre szüksége van ahhoz, hogy teljes életet éljen itt a földön. Tudatosan arra kell nézni, hogy mitől lehetek boldog, és nem azt nézni, hogy mitől nem. A boldog Isten arra teremtett minket, hogy boldogok legyünk.

http://parokia.hu/hir/mutat/3171/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.