Az eső dobol az ablakon, 

a lecsorgó víz hangja a bádogon

fémesen cseng, visszhangja

száll, s mint a szívem harangja

kong nagyon.

Miden érzés messze-messze jár, 

- bár sírni tudnék már, s ahogy az ég

csatornái kiürülnek, derülne fel

a napsugár, foglalt helyét adná át

a tátongó üresség.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.