Amikor még nem voltam hívő, akartam minden jót, amit más hívők életében láttam, de ugyanakkor nem akartam átadni magam, és engedelmeskedni.

A probléma lényege az volt, hogy igazából elhittem, hogy én elég ügyes vagyok mindenhez, és magam is megtudom oldani a dolgaimat. Ráadásul nem akartam, hogy Isten, vagy bármi más "uralkodjon" felettem, egyszerűen nem akartam átadni az irányítást másnak. Büszke voltam és makacs, és ezt tudtam is. És éreztem, hogy ez elválaszt Istentől, de nem akartam ekkora áldozatot hozni. Méghogy én teljesen lemondjak a saját életemről, a saját törvényeimről! Sokszor kértem Istent, hogy jöjjön az életembe, de ugyanakkor még mindig nem akartam lemondani saját magamról.

Eltartott ez egy ideig.

Aztán ahogy telt az idő, egyre több minden csúszott félre az életemben. Úgy éreztem mindent jól csinálok, vagy legalábbis jól akarok csinálni, mégis újra és újra elrontom ugyanazt, nem tudtam rossz tulajdonságoktól szabadulni, és az életem más területén is egyre mélyebbre jutottam. Felfedeztem a magamban rejlő gonoszt és sötétséget. Persze kívülről lehet azt mondani, hogy de nem is vagy rossz ember stb. De ez nem igaz, egyrészt mert az ember életébe sokan sokszor nem látnak bele, másrészt én tudom, hogy mi volt ez a szívbéli gonoszság, ami uralkodott bennem. Uralkodott bennem, és tönkretette az életemet, és mindeközben én is tönkretettem a körülöttem élők életét. Nem voltam boldog, nagyon nem.

Eljutottam a mélypontra. Rájöttem, hogy nem tudok egyedül a jó úton járni, és hiába igyekszem, nem tudok olyan életet élni, amilyet szeretnék. Úgyhogy kiáltottam. Sokszor kiáltottam (Istenhez), mert nem jött rögtön válasz. Azt kiáltottam, hogy segítsen nekem, és küldjön valakit, aki megmutatja, hogyan kell az Ő útján járni, és hogyan lehetek hívő. Eltelt egy kis idő a válaszig, de aztán szép lassan megérkezett. Megbocsátották a bűneimet, és lassan-lassan én is megtudtam bocsátani magamnak. Sok dolgot át kellett adnom Istennek, először csak egy egészen kis területet foglalt el a szívemben, aztán egyre többet, míg az egészet el nem foglalta. Ez hónapokig tartott, de megérte. Más ember lettem. Sok rossz tulajdonságom megmaradt, de egyéb területeken teljesen átalakult az egész személyiségem.

Azért az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem könnyű ez az élet. Olyan, mint egy sebes sodrású folyóban árral szemben úszni, aki próbálta, tudja milyen ez. De nem tudok másképp élni, mert az egyetlen értelmes élet számomra ez, más módon nem is tudok létezni, mert az csak romba dönt.

Sok mindenre vágyom még, sok minden hiányzik olykor-olykor, mégis teljes az életem, és örülök. Sajnálom, hogy néha elszomorodom amiatt, hogy valami hiányzik, ilyenkor nem Istenre nézek, aki eddig mindenben! betöltötte a szükségemet.

Miért nem tudja sok ember megismerni Istent, közelebb jutni hozzá? Azért, mert nem akarnak lemondani saját magukról, nem hajlandóak beismerni, hogy nem tudnak minden dolgot irányítani az életükben, mert "csak" emberek vagyunk. Büszkeségük, és saját maguk alkotta törvényeik meggátolják őket abban, hogy őszintén keressék AZ IGAZSÁGOT, amit csak Istennél lehet megtalálni.

Minden esetre, ha te is azt érzed, hogy valami kisiklott az életedben, akkor ne félj kiáltani, és egy próbát tenni Istennel, mert a legjobb helyen próbálkozol, és Ő meg fog keresni, és meg fog találni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.