"A kutatások arra utalnak, hogy van egy harmadik és jobb megoldás: a szerelem élményét valódi jelentőségének megfelelően - átmeneti érzelmi magaslatként - kell felfognunk, s ennek elcsitultával az "igazi szeretet" útján kell tovább haladnunk házastársunkkal együtt. Ez a szeretet is át van szőve érzelmekkel, de a szerelmi lázzal járó "megszállottság" helyett értelem és érzelem összhangja jellemzi. Akaratunknak is része van benne, önfegyelmet igényel, és elismeri a személyes fejlődés szükségességét. Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.

Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekszünk szolgálni, s ha erőfeszítésünk során gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.