" A legtöbb házasság szerelmi kapcsolatként indul. Találkozunk valakivel, akinek a testi adottságai és a személyisége áramütésként ér minket, mire "szerelmi riasztórendszerünk" működésbe lép. A szerelem élménye eufórikus boldogsággal jár együtt.

A szerelmes ember illúziókat dédelget, mikor azt hiszi, hogy a szeretett személy tökéletes. "Drágám - figyelmezteti fiát az anya -, elgondolkoztál már azon, hogy Mary öt éve pszicjiátriai kezelés alatt áll?" "Ugyan anya - így a fiú -, hagyj békén ezzel. Már három hónapja nem kell kezelésre járnia."

A házasságkötés előtt boldog házaséletről álmodunk: "Végtelenül boldoggá fogjuk tenni egymást. Lehet, hogy más párok vitatkoznak, és veszekednek, de velünk ez nem fordulhat elő. Mi igazán szeretjük egymást." Azért nem vagyunk teljesen naivak. Tudjuk, hogy lesznek nézeteltéréseink. De biztosak vagyunk abban, hogy őszintén meg fogjuk beszélni a problémákat , s hogy egyikünk mindig hajlandó lesz engedni, és így egyetértésre jutunk. nehéz is lenne bármi mást elképzelni, amikor szerelmesek vagyunk.

Azzal áltatjuk magunkat, hogy az igazi szerelem örökké tart. Csodálatos érzéseink mindig megmaradnak, és soha semmi nem állhat közénk. Szerelmi lázban égünk, és egész lényünket betölti a másik személyiségének szépsége és varázsa.

A szerelem maradandóságának vágya azonban csupán ábránd, nincs sok köze a valósághoz. Dr. Dorothy Tennov pszichológus hosszú távon tanulmányozta a szerelem jelenségét. Több tucat pár megfigyelése után arra a következtetésre jutott, hogy a szerelmi "megszállottság" átlagos időtartama két év. Végül mindnyájan leszállunk a fellegekből, és lábunkat ismér megvetjük a földön. Kinyílik a szemünk, és észrevesszük a másik hibáit. Rájövünk, hogy személyiségének bizonyos vonásai bosszantóak. Némely sokása egyenesen idegesítő. Könnyen megsértődik és dühbe gurul, s ilyenkor durva szavakat használ és mindent kritizál. Ezek a zavaró személyiségjegyek, melyek fölött a szerelem igézetében elsiklottunk, most előtérbe kerülnek.

A házasság hétköznapi világa meglehetősen prózai: a mosdókagylóban mindig ott éktelenkednek a hajszálak, fogkrém-pöttyök borítják a tükröt, s szüntelen vita tárgya, hogy a WC-papírnak melyik oldalon kell legöngyölödnie. Ebben a világban a cipők nem sétálnak be a szekrénybe maguktól, a kabátok nem szeretik a vállfát, és a zoknik páratlanul kerülnek ki a mosásból. Olyan világ ez, melyben a tekintet szúrni képes, a szavaknak pedig megsemmisítő erejük lehet.

Mi történik ilyenkor a szerelemmel? Csupán illúzió volt, mely lépre csalt, hogy odaírjuk a nevünket a kipontozott vonalra, s örök hűséget fogadjunk egymásnak?"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.